Együtt a közétkeztetésért!

Köszöntjük szövetségünk honlapján!

A Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége, azaz a KÖZSZÖV 2000-ben alakult közhasznú, szakmai szervezet, amely a hazai közétkeztetésben dolgozókat, élelmezésvezetőket, dietetikusokat, üzletvezetőket, konyhavezetőket és szakértőket tömöríti. Tagjaink létszáma meghaladja a 700 főt, akiknek munkája közvetlenül egy-egy konyhához, a közétkeztetéshez kapcsolódik. Tagjaink közé azokat az élelmezésvezetőket, és kapcsolódó területen dolgozó szakembereket várjuk, akik képesek azonosulni céljainkkal, és elkötelezettek a közétkeztetés színvonalának emelése mellett.
Honlapunkon folyamatosan tájékoztatást adunk a Szövetség munkájáról és a közétkeztetést érintő szakmai hírekről. Információink nem csak a szakembereknek szólnak, hanem hasznosak és hitelesek, a közétkeztetés fogyasztói, vendégei számra is. Nyitottak vagyunk az újra és a fejlődésre, célunk, hogy a magyar közétkeztetés, melynek megközelítően napi másfélmillió fogyasztója van, színvonalasan fejlődjön, és ezzel párhuzamosan az étkezési kultúrát is fejlessze.

Több mint

0
Tag

Hírek, aktualitások

HÍREK

SIRHA Budapest – Zoltai Anna interjú

Zoltai Anna, a KÖZSZÖV – KÖSZ elnöke mesélt nekünk 3 napos feregeteges programkínálatukról! A IX. Közétkeztetési Verseny Országos Döntője  mellett olyan kerekasztalbeszélgetéssel várjuk a

Tovább »

Események

Munkánk java...

A Közétkeztetők Országos Szövetségében lévő tagok mindegyike szakterületeik kiválósága. Nem kérdés, hogy az egész közétkeztetői szakma fejlődése érdekében megosszák-e tudásukat másokkal.

GHP

Útmutató a Vendéglátás és Étkeztetés Jó Higiéniai Gyakorlatához

Szakmai napok

Beszámolók és eseménynaptár.

Termékismertetők, javaslatok

Kérje termékéhez a KÖZSZÖV ajánlását!

noun_chef_2815943

Szakmai Anyagok

A közétkeztetői szakma fejlődése közös ügyünk!

Iratkozzon fel Hírlevelünkre

Ellenőrizze fiókja állapotát

Legyél Te is tag!

Ha a közétkeztetésben, vagy azt kisegítő, támogató szakterületen dolgozol:
-és érdekelnek a szakmai hírek, információk,
-ha időnként úgy érzed, szakmai ügyekben jó lenne valakit megkérdezni,
-ha szívesen megismersz bevált gyakorlatokat, eljárásokat,
-ha vannak jó ötleteid és megosztanád másokkal,
-és szeretnél egy szakértő csapathoz tartozni,

Köztünk a helyed! Jelentkezz most!

Töltsd le a jelentkezési lapot és segítünk szakmai fejlődésedben.

"Az út a cél! Ez az a verseny, amelynek csak nyertesei vannak."

Némedi József
Séf, a KÖSZ ÖTLETGAZDÁJA

Az Országos Közétkeztetési szakácsverseny (KÖSZ)

Összefogás egy jobb közétkeztetésért!

Scroll to Top
Scroll to Top